Afoto Xs 768px Hadline
dr. Tarjányi József János
Növényvédelem

Életrajz.

Általános és középiskoláit Kiskunfélegyházán, a Felsőfokú Állattenyésztési Technikumot Kaposváron, az Agrártudományi Egyetemet Debrecenben végezte. Külgazdasági szakmérnöki diplomát szerzett a budapesti Közgazdasági és a Gödöllői Agrártudományi Egyetemen, majd növényvédelemből doktorált a gödöllői Agrártudományi Egyetemen. PhD fokozatát a Keszthelyi Agrártudományi Egyetem Növényvédelmi Intézetének doktori iskolájában védte meg. Napi munkája mellett szakmai továbbképzéseken vett részt az Egyesült Államokban, Angliában, Belgiumban és Ausztriában. Növényvédelmi képviselői pályafutását a Hoechst magyarországi képviseletén kezdte 1974-ben, majd az angol ICI-nél folytatta 1979-től. Járta az országot, kísérleteket állított, be előadásokat tartott a téli növényvédelmi szakmai továbbképzéseken. A japán Ishihara Sangyo Kaishia (ISK Biosciences Europe S.A.) agrokémiai vállalat Közép- és Kelet-európai részlegének kereskedelmi, marketing és technikai menedzsereként ment nyugdíjba, 72 éves korában. Hivatásának gyakorlása mellett számos szervezeti tagságot vállalt. A Magyar Növényvédelmi Társaság Elnökségének tagja, a Magyar Gyomkutató Társaság elnöke, a Központi Növényvédelmi Klub elnöke. Az Újvárosi Miklós Gyomismereti Társaság egyik alapító tagja, és tagja a Magyar Gyomkutatás és Technológia tudományos lap szerkesztőbizottságának is. Megalapította a Hunyadi Károly emlékérmet, amelyet a Magyar Növényvédelmi Társaság által szervezett Növényvédelmi Tudományos Napok keretében évente adnak át az arra érdemes 35 év alatti herbológiai szakembernek.

Társadalmi szerepvállalás.

A félegyházi kulturális élet ismert és tiszteletben álló személyisége. Minden szabad idejét Kiskunfélegyháza érdekében és Petőfi Sándor kultuszának ápolásával tölti. Létrehozója a Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Alma Mater Társaságnak, társalapítója a Kiskunfélegyházi PG Alapítványnak Zsivótzky Gyulával, a Nemzet Sportolójával, olimpiai bajnokkal együtt. A Kiskunfélegyházi Móra Ferenc Közművelődési Egyesület és a felvidéki Királyfiakarcsai Petőfi Baráti Társulás tiszteletbeli tagja, de tagja a Kiskőrösi Petőfi Sándor Társaságnak is. Az újjáalakult Kiskunfélegyházi Petőfi Emlékbizottság 2008-ban választotta tagjai sorába. Félegyházán szinte minden kulturális eseménynek résztvevője. Szakmai munkája mellett fontos nevelési eszköznek tartja a lokálpatriotizmust, a magyarságtudat erősítését, a hagyományápolás szükségességét. Hitvallása szerint a napi élet nélkülözhetetlen kellékei a hit, a derű, a szeretet. Szülővárosához mindig erősen kötődött. Ebbéli tevékenysége során számos emléktábla, emlékmű felállítását szorgalmazta, és anyagiakkal is segítette. Szervezésében, vagy közreműködésével számos szobor, emléktábla, dombormű került felállításra.

FŐTÁMOGATÓ: Saaten Union - Rapool cégcsoport
Kategória támogató:
Szakmai partner:
Közönségdíj támogató:
Életműdíj:
Támogatók: