Afoto Xs 768px Hadline
Bicsérdi Arany-Mező Zrt.
Állattenyésztő birtok kategória

A Bicsérdi Arany-Mező Zrt. egy komplex mezőgazdasági cégcsoport központi szervezetét alkotja. Céljuk megőrizni a növénytermesztés és az állattenyésztés egyensúlyát, hiszen egyik sem létezhet a másik nélkül és a kettő közösen teremti meg a lakosság élelmiszerrel történő ellátását.  Kapcsolt vállalkozásoknál megtalálható a konvencionális mellett a legszigorúbb Bio Suisse kritériumoknak is megfelelő ökológiai célú szántóföldi növénytermesztés, mely sertéstenyésztéssel egészül ki.

A Zrt. fő tevékenysége a tejelő szarvasmarha tenyésztés, mely 800 holstein-fríz fejőstehén és annak szaporulata révén valósul meg. Az elmúlt évtized folyamatos fejlesztéseinek, illetve a szakmai munkának köszönhetően a tenyészetek különböző rangsorában az országos lista első felében foglal helyet hosszú évek óta.

A tehenészeti telep folyamatos fejlesztései mind állatjóléti szempontokat és ezen keresztül természetesen az eredményes működtetést szolgálják. A telep és a cégcsoport vezetése viszont kiemelt figyelmet fordít az épített környezet rendezettségére, megjelenésére, de természetesen a működtetés szempontjai kapnak elsődleges figyelmet.


A Zrt. működésének másik pillérét a biogáz üzem adja, mely szervesen kapcsolódik a tehenészeti telephez, hiszen a telep szolgáltatja a bekerülő alapanyag jelentős részét, másik oldalról a kimenő anyag egyik felhasználója egyben. Ez utóbbi önmagában is jól mutatja a környezettudatosság és a környezeti felelősség megjelenését a Zrt. tevékenységében.

A gazdaság közel 300 hektáron termeszt bio tökmagot, melyből tökmagolajat készítenek.

A vállalatcsoport széleskörű kapcsolatrendszert ápol az üzleti partnereken túl helyi intézményekkel, támogatója különböző rendezvényeknek, aktív szerepet vállal az agrároktatás és agrárium, mint potenciális jövőkép népszerűsítésében.

FŐTÁMOGATÓ: GROUPAMA® Biztosító
Kategória támogató:
Szakmai partner:
Közönségdíj támogató:
Pénzügyi partner:
Támogatók: