Afoto Xs 768px Hadline
Baromficoop Kft
Állattenyésztő birtok kategória

A Baromfi Coop Kft. Észak-kelet Magyarország területén működik, integrált takarmány-termeltetéssel, baromfitenyésztéssel, keltetéssel, brojlerhizlalással foglalkozik. A cég 100%-ban a Bárány család tulajdonában van. A Bárány család 112 éve, négy generációra kiterjedően foglalkozik baromfitenyésztéssel, ezáltal Magyarország legrégibb baromfitenyésztő dinasztiája. A vállalkozás kezdetben 5 fővel indult (1994), majd 1998-ban egy intenzív fejlődése kezdődött, jelentős léptékű és összegű beruházásokkal, és foglalkoztatási létszámbővüléssel. A Baromfi Coop Kft. Magyarország egyetlen 100%-ban integrált baromfi profilú vállalkozása. Debreceni Agrár Egyetemmel folyamatos kísérletezés folyik a madarak etológiáját illetően. Ezen kívül közös kísérlet folyik a telepen az OSI közreműködésével, aki a McDonald’s egyik legnagyobb beszállítója, illetve számos technológia fejlesztő- gyártóval. A Baktalórántháza 1. broiler telep megvalósítja mindazt, amit az állattartó telepek fenntartható mezőgazdaság és élelmiszer-alapanyag termelése jelenleg és a jövőben megkövetel. Ennek megcáfolhatatlan bizonyítéka a McDonald’s Flag Ship programja, amivel a világon egyedülállóként kitüntette ezt a broiler telepet. Ezt a minősítést csak egyetlen egy broiler telep kaphatja meg a McDonald’s rendszerében. Teljes nyomon követhetőség és átláthatóság, a szántóföldtől a feldolgozás és értékesítés végéig kód alapján visszakövethetőek a munkafolyamatok. A telepen 10 istálló található, közös folyosóval összekötve. Zárt higiéniai egységet képez, ami a broiler termelésben elsőként került megépítésre. A higiéniai folyosónak köszönhetően a biosecurity a legmagasabb szintre van emelve, hiszen a dolgozók 98%-ban a belépést követően csak a zárt rendszerben mozognak, minden input szigorú ellenőrzés és fertőtlenítés után kerülhet a telepre. Smart paneles ólvezérlési rendszert használnak, ami online kapcsolattal a világ minden pontjáról szabályozhatóvá teszi az istállókörülményeket. Oktatóközpont került kialakításra az állattartó telep mellé, melynek szerepe a világ bármelyik pontjáról érkező gyakorlatot szerezni kívánó szakemberek elszállásolásában van, valamint a kamerarendszerrel real time tudja az aktuális történéseket bemutatni. Lehetőség van egy egyórás oktatófilm megtekintésére, amely bemutatja lépésről lépésre egy turnus történéseit. Látogató folyosót és betekintő ablakokat alakítottak ki, ami lehetővé teszi a külső látogatók betekintését a nevelési időszak bármelyik periódusában anélkül, hogy a telepi zárt higiéniai rendet veszélyeztetné. A vállalkozás közeli partnerektől vásárolja meg a takarmánygyártáshoz szükséges alapanyagokat. A búza és tritikálé szalmából pelletet készítenek, ezt használják almozásra, ez speciálisan helyben kifejlesztett alomanyag csökkenti a talpfekélyek számát. A turnus végén a kitermelt almot a trágyafermentáló üzemben feldolgozzák, a fermentumot pelletálják a jobb kijuttathatóság érdekében és eladják a gazdáknak, akiktől megvásárolták a takarmány alapanyagokat. Ezzel biztosítják a természetes körforgást. Telepen belüli komposztálót alakítottak ki, amiben a telepen keletkezett zöld hulladékot gyűjtik. Energiatakarékos eszközöket használnak az egész gazdaságban, megannyi eszközzel törekednek a környezetterhelés csökkentésére. Kiemelt szerepet kap a munkavállalók segítése, a könnyített munkavégzés érdekében a technológia teljes automatizáltságával csökkentik a fizikai megterhelést. A zárt folyosós rendszerben téli és nyári extrém időjárási viszonyok között is állandó hőmérsékleten lehet munkát végezni. A telep körül 3,5 ha füvesített zöldterület található. Az oktatóközpontot, a szociális épülete és a telepre vezető utat virágoskertek és sziklakertek veszik körül.

FŐTÁMOGATÓ: GROUPAMA® Biztosító
Kategória támogató:
Szakmai partner:
Közönségdíj támogató:
Pénzügyi partner:
Támogatók: